www.automodellvasar.hu Első magyar online autómodell újság

13márc/113

A naturista Saab

Norev Saab 900 Turbo 16 S cabriolet

A naturista Saab - Teszt: Norev Saab 900 Turbo 16S Cabriolet és Saab 900 Turbo 16 coupé 1:43

A Norev újdonsága, a két 900-as Saab igen sok érzelmet keltett bennem. Egyrészt a márka nagyon nagy kedvencem, hiszen magam is ilyen autóval járok: a 900 cabrio gyermekkorom imádott autója és felnőtt fejjel, amint megtehettem, megvettem "álmaim" autóját. Sajnos nem ezt a típust, hanem az ez után következőt, ugyanis ez a típus nagyon ritka a hazai utakon, és amit lehet találni, nem mindig jó állapotú. Ezért "kénytelen" voltam a 94 utáni verziót venni, ami ma is megvan, immár több, mint nyolc éve! Másrészt nem sok gyártó készítette el ezeket az autókat eddig.

De nézzük a kezdeteket. A Norev által megformált Saab 900-as az úgynevezett OG típus, ami Old Generationt jelent. A Saab a kabrió modellt az (1979-ben kiadott) fedett modell alapján 1987-ben hozta ki és azonnal világsiker lett. Finnországban gyártották és egészen 1994-ig gyártották, akkor váltotta le az NG 900 Cabriolet (New Generation). Már kezdetben is 16 szelepes motort kapott, Turbóval kiegészítve, 175 lóerővel.
Mivel igen hideg országban gyártották, nem bízták a véletlenre a Saab amúgy sem rossz fűtését: a több rétegű szigetelt tető igen jó "hőháztartásával" pillanatok alatt felfűti az autót. A Saab kabriót nem ismerők engem is sokat bombáztak olyan kérdésekkel, minthogy mit csinálok ha esik az eső, vagy hull a hó. Nos a válasz egyszerű: egy igazi - és talán az első - négy évszakos kabrióval van dolgunk, mind az OG, mind az NG tekintetében!

Saab 900 OG oldalról

A Saab 900-as kabrió modellt egy-két gyártó készítette el csak eddig, például az Anson 1:18-ban, a Sommerville 1:43-ban. De azt hiszem ki lehet jelenteni, hogy ilyen igényesen még senki sem! A Norev a tőle már megszokott minőségben, az arányok teljes megtartásával, ennek a csodálatos alakú autónak minden porcikáját tökéletesen adja vissza. Remek választás, hogy az autómodell lehúzott, elcsomagolt tetővel készült, a keret nélküli oldalablakok nem látszanak, így abszolút nyári feelingünk lehet, amikor az autóra nézünk. A belső gyönyörűen kidolgozva, a műszerfal aprólékos, minden részletre odafigyelve készültek az ülések is a biztonsági övekkel, a klasszikus háromágú kormánnyal. Kívülről a szép sárga fényezés, a gyönyörű vonalvezetés és a szép felnik jellemzik a modellt, illetve a rendszám, amely minden bizonnyal szándékosan üzen valamit. Ugyanis a rendszám német (frankfurti) és egy dátumot jelez, mely az autó gyártási ideje. Na de, a teljes rendszám F-KK 1991. Az FKK a német közbeszédben pedig a Frei Körper Kultur rövidítése, azaz a Szabad Test Kultúráé. És hogy mi köze a Saabnak a nudizmushoz, az jó kérdés! Lehet, hogy a szabadság érzete a közös vonás a kabriózás és a nudista életforma között? Szerintem ez lehet a kapocs a kettő között, mindenesetre tetszik, hogy a Norev üzen és elgondolkodtat.

A másik modell szerény véleményem szerint a valaha gyártott legszebb formájú háromajtós kupé autó. Sokszor gondolkodtunk azon barátaimmal, hogy miért nem lehet ezt a formát megtartva, mai technikával telezsúfolva legyártani ezt az autót pontosan megtartva az akkori formát? Szerintem nagyon sokan megadnának érte annyi pénzt, hogy megérje a gyártást elindítani!

Az OG Saab 900 coupét 1979-től 1994-ig gyártották és eddig valamivel többen gyártottak modellben, mint a nyitott tetős változatot. A Wiking H0-ás méretben, a Majorette 1:55-ben, a Bburago 1:43-ban (több verzió is létezett, főleg rally díszítéssel), a Ministyle 1:43-ban, de a

Saab 900 OG Turbo 16 Coupé

legismertebb talán a 1989-es autót bemutató spanyol Del Prado 43-asa, amely nem igazán részletesen kidolgozott, de széles körben "elterjedt", mint újságos, azaz olcsóbb verzió. Nem beszéltünk a rengeteg műanyag verzióról, csak a fém változatokat említettük meg.

Ez a modell szintén frankfurti rendszámmal érkezett (F-AB 2502, így, szójáték nélkül), szürke sportbelsővel, nyitható tetővel, igazán szép kidolgozással.

A Del Pradoval ellentétben a Norev odafigyelt a hűtőrácsra is, az elmaradhatatlan Turbo felirat sem hiányzik. A felnik pedig a korabeli tizenöt lyukú, dísztárcsára hajazó kedvelt darabok.

A Norev most is igazán jót lépett, kedvelt modelleket gyártott, melyek díszei lesznek sok gyűjteménynek!

DéTé

Saab 900 Turbo 16s Cabriolet

Picture 1 of 11

Megosztás:
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Buzz
  • Add to favorites
  • Print
Tagged as: , Hozzászólás
Hozzászólások (3) Trackbacks (0)
  1. Jó kis cikk, gratulálok! A modellek pedig tényleg gyönyörűek, örülök, hogy még az első szállítmányból jutott nekem is, így már a szobám polcát ékesítik az autók. Régóta vártam már, hogy a Norev elkészítse az og900-as modelljét. Megérte várni! Remélem, 1:18-ban is elérhető lesz majd.

  2. Gondolkodtam a dolgon. Talán azért FKK mert felső nélkül van. :)


Hozzászólás

(required)

No trackbacks yet.